A körmét tövig rágó, gyakran ujját is felsebző vagy körömágyát tépkedő gyerek cselekvése látszólag szándékos. Ha rászólunk, egy időre képes abbahagyni a dolgot. Egy idő múlva azonban azt vesszük észre, keze megint a szájában van.

 Ha elmagyarázzuk neki, hogy a körömrágás egészségtelen, mert lenyalja a piszkot a kezéről, ráadásul, a sebes ujjvég nemcsak fáj, de fertőzésveszélyt is magában rejt, arról nem is beszélve, hogy más számára gusztustalan látványt nyújt, stb. azt megérti, el is határozza, hogy leszokik erről a szenvedélyéről, ami azután gyakran mégsem sikerül.

Sok gyerek sír emiatt, mert tehetetlennek érzi magát szülei elvárásával szemben, mások titokban rágják tovább a körmüket, és letagadják, amikor kérdőre vonják őket.

 Ha a szülő drasztikus módszerhez folyamodik, pl. mint ahogy azt gyakran tanácsolják, keserű kenőccsel keni be a kicsi kezét, csak ideig-óráig szünteti meg a körömrágást, vagy azt eredményezi, hogy a gyerek új idegesítő szokást, vagy más tünetet alakít ki: haját vagy szempilláját tépkedi, a szája szélét rágja, vagy kézfejét vakarja véresre. 

A körömrágás mint szorongásra utaló, illetve azt levezető tünet legkorábban 4 éves kor körül jelenik meg, gyakorinak azonban csak 6-7 éves kortól mondható. Többnyire az ujjszopást váltja fel, (20 körömrágó gyerekből 15 megelőzően szopta az ujját), valószínűleg azért ebben az életkorban, mert eddigre ezt a "kisbabás szokást" már a gyerek is el akarja hagyni. Míg az ujját szopó óvodás cselekedete egyértelműen örömszerzésre irányul, és csak a környezetét zavarja, az iskolába lépő 6-7 éves már szégyelli, hogy efféle önnyugtatásra, saját maga kényeztetésére szorul, ezért a nyíltan örömszerző ujjszopást a sokkal ellentmondásosabb körömrágásra cseréli. A körmét rágó gyermek tulajdonképpen egy belső ellentmondást jelenít meg: vágyom a kisbabás örömökre (keze a szájában), de a cumizást már dedósnak, és szégyellnivalónak találom, ezért haragszom is magamra, amiért nem tudok lemondani róla (az ujjak felsebzése fájdalmas, önbüntető cselekvés.)
Nemcsak az iskolás életkor, de az iskola mint helyzet is kedvez a körömrágás, és a hozzá hasonló tünetek (pl. hajtépés, kézcsavargatás, fogcsikorgatás) kialakulásának, hiszen a gyerek itt eddigi életéhez képest hirtelen sokkal nagyobb követelményekkel találja szemben magát, miközben lényegesen kevesebb játékos-mozgásos feszültség-levezetési lehetősége van, mint az óvodában. Különösen gyakoriak ezek a tünetek azoknál a gyerekeknél, akik nagyon szeretnének megfelelni a követelményeknek, akiktől szüleik is, és ennek nyomán egy idő után már saját maguk is, mindenáron kiváló teljesítményt várnak el.

 Gyakran tapasztaljuk, hogy a nyáron szinte tünetmentes gyerek a tanév kezdetekor ismét megszállottan rágni kezdi a körmét.
Egy másik elmélet szerint a körömrágás a szeretteinktől való elszakadás fájdalmát is kifejezheti szimbolikusan, a tépés, szakítás, sebzettség a szeretett személy hiányából adódó bánatot fejezi ki.

 A gyermek tünetével (mint oly sok más betegség esetében is), a passzívan elszenvedett traumát fordítja aktívba, vagyis saját akaratából újra megéli, miközben környezetének is megmutatja azt.
Bár a körömrágás általában szorongásra utaló jel, nem feltétlenül jelenti, hogy a gyerek beteg, vagy súlyos lelki bánata volna. Felléphet átmenetei jelenségként az ujjszopás elhagyásakor, vagy amikor a kicsi új környezetbe kerül, nagyobb kihívásokkal találja magát szemben, esetleg kórházba kerül, vagy testvére születik. Ha egy-két hét, hónap után a rossz szokás elmúlik, ha a szülő kérésére a gyerek könnyedén le tud mondani róla, nem kell foglalkozni vele.

Oda kell figyelnünk a dologra azonban akkor, ha a gyerek keze szinte folyamatosan a szájában van, ha körmei, ujjvégei már kisebesedtek, vagy, ha a körömrágáshoz más tünetek is társulnak, pl. gyakori fejfájás, hasfájás, alvási gondok, beilleszkedési nehézség.
A szigor, a büntetés-jutalmazás ilyen esetekben mit sem segít, inkább csak ront a helyzeten; a kicsit újabb, szorongáskeltő feladathelyzet elé állítja, miközben figyelmét folyamatosan a körömrágásra irányítja. Ha úgy érezzük, a dolog több mint múló rossz szokás, érdemes szakember segítségével utánajárni, mi okozhatja a gyermek szorongását!